Gálára készülnek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal döntősei [AUDIÓ]

Harmadik alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok és előadók számára. A pályázat célja a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása.

Idén ötven dallal neveztek be a versenybe, a beküldött dalokat két kategóriában (25 év alatti, valamint 25 év feletti) értékelték. A zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Hary Judit operaénekes és Gábora-Máté Éva zenész) október folyamán meghozta döntését a legszebb dalokról. Betűrendi sorrendben a következő dalok nyerték el a zsűri tetszését:

Az volt a kérdés (Ferencz Mari):

Hosszú évek óta (Simó Annamária és zenekara):

Mit ér? (Még 5 perc):

Nem számít (Alteregó):

Pillantás (Vecker):

Piskóta Panni (László Attila):

Szemben az árral (Metalon):

A legjobb dalokat beküldő zenekarok november 11-én 18 órától gálaesten veszik át díjaikat a kolozsvári Bulgakov Kávéházban. Ekkor derül ki a végső sorrend. A díjátadót az első helyezettek koncertje követi, az estet pedig egy hatalmas utóbulival zárják. A gála részleteit az esemény Facebook-oldalán lehet követni.

A rovatból ajánljuk:

Ha május, akkor Aradi Magyar Majális
A helyszín ezúttal is a Neptun Strand, ahová 2022-ben költöztették a rendezvényt. A Dolly Plusssz és a Zanzibár koncertezik.
Egy híján húsz: idén is lesz „Kaszojális” [AUDIO]
Május 3-án és 4-én szervezi meg az AMISZ.
Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.
Megkezdődött a csillagászati tavasz
A tankönyvek szerint március 21. a nap-éj egyenlőség dátuma, de eshet 20-ra is.
Kézbe vehető az univerzum egy-egy darabkája [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász gyűjteményében több meteorit is található.