Aradon az Eurovíziós Dalfesztivál második romániai elődöntője

2019. február 8.
Február 10-én, vasárnap este az aradi sportcsarnokban válik teljessé az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatója döntőjének mezőnye.
Hír beküldése

Az aradi gála a válogató második elődöntője (az elsőt Jászvásárban rendezték meg), amelyből hat fellépő jut tovább a finálé 12 fős mezőnyébe – magyarázták a szervezők az aradi városházán a helyi elöljárókkal közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón. A Mugurel Vrabete, Mihai Georgescu, Crina Mardare, Adi Cristescu és Andy Platon összetételű zsűri és a tévénézők telefonos szavazatai egyaránt beleszámítanak majd a végső sorrendbe.

A 21 órakor kezdődő (a Román Televízió 1-es csatornáján, a TVR HD-n és a TVR+-on közvetített) show-n a következő, a román könnyűzenében jártasak számára bizonyára nem ismeretlen előadók állank majd színpadra: 2 Gents, Georgy, Olivier Kaye, Xonia, TWM, Johnny Bădulescu, Echoes, Aldo Blaga, Letiția Moisescu & Sensibil Balkan, Laura Bretan, Ester Peony, Linda Teodosiu.

A szervezők arra kérik a közönséget, hogy az élő televíziós közvetítés miatt legkésőbb 20.15 óráig foglalják el a helyeiket. A romániai válogató döntőjét február 17-én rendezik Bukarestben, a végső győztes képviselheti majd Romániát Tel-Avivban. A fesztiválról az eurovision.tvr.ro honlapon lehet részleteket találni.

További hírek

Hír beküldése
Köszöntőbeszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Hír beküldése
Tudnivalók a megelőzési és kártérítési lehetőségekről.
<em>Hír szerkesztése</em> A kisebbségi osztályoknak kedvező törvényt fogadtak el
Ki kell kérni az adott nemzeti közösség jóváhagyását.
<em>Hír szerkesztése</em> Márciusban kezdődik az iskolai beiratkozás
Aki augusztus 31-ig betölti a hat évet, kezdheti az előkészítő osztályt.
<em>Hír szerkesztése</em> Régi idők farsangja a Búzavirággal
Télűző hagyományőrző előadás Pécskán.
<em>Hír szerkesztése</em> Aradon és Pécskán a Mozgó Mozi
A Rákóczi Szövetség filmkaravánja kicsiknek és nagyoknak egyaránt hoz filmeket.
Hír beküldése
Történelmi extázis 21 táncképben.
Az első félév 15, a második 20 tanítási hétből áll majd. Januárban lesz majd a félévek közötti vakáció, a februári szünetet eltörlik, helyette háromhetes lesz a tavaszi vakáció. Az érettségi előtt álló végzősök számára 2020. május 29-én ér véget a tanév, a nyolcadikosok pedig 2020. június 5-én végeznek.
<em>Hír szerkesztése</em> Szellőtitok – Nagy Gizella könyve
Csütörtökön mutatják be a Csiky Gergely Főgimnáziumban.
Szombaton 9–18, vasárnap 9–16 óra között látogatható.