Toborzás és látványos néptáncgála Pécskán

Sok pécskai volt kíváncsi szombaton délután az egykori katonai sorozás felevenítésére a Búzavirág Néptánccsoport és a XVI. Nemzetközi Néptánctalálkozóra meghívott csoportok és zenenekarok részvételével.

A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület Pécska-Battonya Színjátszócsoportjának tagjai által levezényelt toborzás a Kismalomtól indult, majd a 401-es (egykori Iskola) utcán végig vonulva a központban, a polgármesteri hivatal előtt ért véget.

Az útvonalon összegyűlt pécskaiakat pogácsával és borral kínálták a szervezők, a néptáncgála pedig 18 órakor kezdődött el a Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.

Pap Enikő műsorvezető köszöntötte a vendégeket és a közönséget, kiemelve Antal Péter polgármestert – aki üdvözölte a résztvevőket –, Bölöni György megyei tanácsost, illetve Bartok András és ifj. Zágoni-Szabó András helyi tanácsosokat.

Elsőként a legkissebbek, a házigazda Búzavirág Néptánccsoport Bojtocska csoportja lépett színpadra, őket felváltva követték a vendégek: a Baglas Néptánccsoport Marcaliból (Somogy megyéből), a micskei Görböc és a borsi Galagonya néptánccsoportok (mindekettő a szomszédos Bihar megyéből), illetve a Búzavirág Kisboglárka, Nagyboglárka és Búzavirág csoportja. A vendégek összetett koreográfiájukkal nyűgözték le a pécskai közönséget, a műsort záró Búzavirág csoport pedig bemutatta a nyári táborban tanult új táncot, nagy sikerrel.

Az élő zenét egymást váltva biztosította a nagykanizsai Bojtár zenekar és a békéscsabai Talléros zenekar.

A műsor végén Engi Márta, a Búzavirág Egyesület elnöke oklevelet és ajándékot adott át a fellépők képviselőinek, őt pedig virágcsokorral köszöntték a pécskai táncosok. A XVI. Nemzetközi Néptánctalálkozót közös vacsora és táncház várta. A rendezvényt a Búzavirág Egyesület szervezte a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Arad Megyei Kulturális Központ, Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a helyi tanács támogatásával.

Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.