Pünkösdkor az egyházmegyébe látogat a pápai nagykövet

Roos Márton megyés püspök meghívására pünkösd ünnepére – május 18–20. között – a temesvári római katolikus egyházmegyébe látogat Miguel Maury Buendía, a Vatikán romániai és moldovai nagykövete – áll a temesvári megyéspüspökség közleményében.

A pasztorációs látogatás első napján, május 18-án, pénteken az Apostoli Nuncius Óbesenyőre utazik, ahol délután 6 órakor szentmisét mutat be a helyi templomban, s találkozik Velciov Petru helyi plébánossal és a közösség tagjaival.

A hegyvidéki főesperesség máriaradnai zarándoklata alkalmával május 19-én, szombaton 11 órai kezdettel a Szentszék nagykövete Roos Márton megyés püspök, valamint több egyházmegyés lelkipásztor jelenlétében szentmisét celebrál a radnai kegytemplomban. Délután a magas rangú vendég felkeresi a Szent Gellért Caritas szervezet lippai filiáját, ezt követően pedig, 17 órai kezdettel májusi Mária-ájtatosságon vesz részt a vingai római katolikus templomban. A lelki programot Mirciov Sebastian vingai plébános vezeti.

Pünkösd ünnepén, május 20-án, vasárnap Miguel Maury Buendía nuncius a temesvári Szent György székesegyházban 10 órakor kezdődő szentmise keretében a bérmálás szentségében részesíti az arra felkészült fiatalokat. Délután az apostoli nuncius Csákra utazik, ahol felkeresi az Emmaus idősek otthonát, találkozik Kóbor György ny. lelkipásztorral, a helyi Caritas szervezet igazgatójával, valamint Filip Gyula Dorin csáki plébánossal.

A magas rangú vendéget körútján elkíséri Roos Márton megyés püspök.

A pápa mégsem látogat Romániába

Viorica Dăncilă miniszterelnök szerint a jövő év elején Romániába látogat Ferenc pápa; az Antena 3 hírtelevíziónak pénteken adott nyilatkozatát a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője viszont este, az egyik közösségi portálon, helyesbítette – írja az MTI.

Viorica Dăncilă nem mondott igazat

a pápánál tett látogatása után

A vatikáni látogatáson tartózkodó Dăncilă-t pénteken magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa. A találkozó részleteiről elmondta: „meghívtam a pápát Romániába, és azt válaszolta, hogy a jövő év elején eljön".

Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke a Maszol.ro portálnak viszont azt mondta, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak egy esetleges pápalátogatásról, és úgy vélekedett, hogy nem teljesültek a pápa romániai látogatásának a feltételei. „Nem szívesen vennénk, hogy addig, amíg Romániában nem rendeződnek a dolgaink, őszentsége az országba látogatna. A korábbi problémáinkhoz most még a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye is hozzáadódik" – jelentette ki a segédpüspök. Tamás József emlékeztetett az érsekség tavaly megfogalmazott álláspontjára, miszerint „ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról".

Péntek este Francisc Dobos, a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője az egyik közösségi portálon közölte: Miguel Maury Buendia bukaresti nuncius kérésére kívánja pontosítani a sajtóban megjelenteket. „Amikor rögzítik Ferenc pápa romániai látogatását, ennek bejelentését egy időben teszi meg Vatikán állam és a román elnöki hivatal. A Szentszék mai közleménye nem tesz említést jövőbeni romániai látogatásról" – áll a szóvivő üzenetében, amelyet az Agerpres román hírügynökség idézett.

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.