Pál Norbert maradt az AMISZ elnöke [AUDIÓ]

Újabb két évre Pál Norbertet választotta meg elnöknek az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet küldöttgyűlése. A szombati tisztújításon két elnökjelölt volt, a szervezetet eddig vezető Pál Norbert mellett Wager Evelyn jelentkezett a tisztségre.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában tartott tisztújítás volt az AMISZ történetének legnagyobb létszámú küldöttgyűlése – mondta Pál Norbert leköszönő elnök –, hiszen 37-en vettek részt, köztük a zimándújfalui, a nagyzeréndi és kisiratosi fiókszervezetek, illetve az aradi Csiky Gergely Főgimnázium Diáktanácsának delegáltjai is.

A jelenlévőket üdvözlő Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei parlamenti képviselő arra biztatta az AMISZ-sokat, hogy az ifjúsági szervezetet „kinőve" se távolodjanak el a közélettől, s maradjanak az Arad megyei magyarság aktív tagjai.

Wager Evelyn elnökhelyettes lett

Pál Norbert vetített képes előadással számolt be két és fél éves mandátumáról, kiemelve, hogy sikeres volt az AMISZ arculatváltása, s növelni tudták a tagság és a fiókszervezetek számát. Ezt követően a két elnökjelölt – a szervezetet eddig vezető Pál Norbert és Wager Evelyn – mondta el kortesbeszédét, amit tiktos szavazás követett. Ennek eredményeként 22:15-ös szavazataránnyal Pál Norbert maradt újab két évre az AMISZ elnöke, de javaslatára a jelenlévők egyhangúlag megválasztották elnökhelyettesnek Evelynt.

A tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották a többi vezető tisztségeket betöltőket is. Ügyvezető elnök maradt Csillag Adrián, gazdasági alalenök lett Albert Rita, a titkár pedig Szabó Beatrix. A további alelnökök: Wager Richárd, Csipkár Noémi, Strifler Antal, Szántó Ruben és Rostás Szandra.

Pataky Lehel Zsolt az eredményhirdetés után szólaltatta meg at elnököt és helyettesét. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjúkat:

A rovatból ajánljuk:

Tisztújítás az Alma Mater Alapítványnál: a cél továbbra is a magyar oktatás felkarolása [AUDIO]
Újabb két évre Kranowszky-Nagy Andreát választották elnöknek. A közgyűlésen a kuratórium tiszteletbeli tagjává választották Sándor Tivadar nyugalmazott arad-gáji római katolikus plébánost, aki mindig is szívügyének tekintette a magyar oktatás támogatását.
Esélyt kell adni, hogy a magyar ember magyar jelöltre szavazhasson [AUDIO]
Péró Tamás megyei ügyvezető elnök az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje.
Veres Attila Csaba: „A várakozás elvesztegetett idő, a célért tenni kell” [AUDIO]
Az üzleti szférából érkezett az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje.
Bognár Levente: a legutóbbi alakuló ülésen korelnök voltam, ez jelent valamit [AUDIO]
Nem vállal újabb képviselői mandátumot a korábbi aradi alpolgármester.
A szokásosnál korábban támadnak a kullancsok az enyhe időjárás miatt
Agyvelőgyulladást, Lyme-kórt és krími-kongói vérzéses lázat okozhat a rovar.