Nem találták meg a Szoboszlay-per áldozatainak közös sírját

Sikertelenül zárult az 1958-ban kivégzett Szoboszlay Aladár római katolikus plébános és társai sírhelyének keresése az aradi Alsótemetőben.

A kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló bukaresti intézet (IICCMER) által kedden kezdett ásatásokat szerdán befejezték, anélkül, hogy a kommunista diktatúra által koholt vádak alapján kivégzettek földi maradványait megtalálták volna.

A munkálatokat vezető Gheorghe Petrov régész az Aradi Híreknek elmondta: a temető végén található parcellában mindhárom lehetséges helyszínt megvizsgálták, mélyebbre és szélesebbre is ástak, mint tervezték, de semmit nem találtak. „Több 20. századi sírhely is van ott, valamikor ott működött a szegények temetője, de amit mi kerestünk, ben találtuk. Eljött annak a magyarországi cégnek a képviselője is, aik tavaly talajszkennerrel vizsgálták meg a területet, összevetettük az adatainkat, jó helyen kerestünk, de sajnos sikertelenül. Néhány éve a közelben épület meg az autópálya, és elképzelhető, hogy annak a nyomvonalán volt valaha a közös sír” – nyilatkozta.

Szoboszlay Aladár néhai pécskai plébánost és 56 vádlott-társát államellenes összeesküvés vádjával ítélték el 1958-ban. Vekov Károly történész, kutató szerint ez volt az 1956-os magyar forradalmat követő legnagyobb romániai koncepciós per. A vádlottak közül tíz ember ítéltek halálra, és végeztek ki, de nem tudni, hogy hol hantolták el őket. A hozzátartozók hiába reménykedtek az ásatások sikerében, 60 év elteltével sem tudhatják meg, hol nyugosznak szeretteik.

Gheorghe Petrov az MTI-nek hozzátette: van még esély a kivégzett áldozatok csontjainak megtalálására, mert az ügyben emberölés, valamint emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával a temesvári katonai ügyészség is vizsgálatot indított egyelőre ismeretlen elkövetők ellen, és az ügyészség olyan dokumentumokhoz is hozzáférhet, amelyek a kutatók számára elérhetetlenek.

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.