Nagy Etelka: „Sajnálom, hogy nem a diákoknak vagyok a példaképe” [AUDIÓ]

A múlt héten hozta nyilvánosságra a Nőileg című magazin a Mutass jó példát! elnevezésű programjának Arad és Temes megyei sorrendjét. Októberben ebben a két megyében kerestek „hétköznapi hősöket”, akik közösségi munkájukkal, helytállásukkal mutatnak példát másoknak.

A több mint 30 jelölt közül az aradi Nagy Etelkát választották a két megye példaképének, aki az aradi szociális intézmények alapítójaként és vezetőjeként évekig dolgozott az állami gondozásból kikerült fiatalok pályakezdésének egyengetésén, a rászorulók közétkeztetésének megszervezésén, az egyedülálló idősek gondozásán. Nagy Etelka, mint mondta, azt sajnálja, hogy mivel nem pedagógus, nem lehet a diákság példaképe, pedig most a fiatal nemzedéknek van nagy szüksége olyanikra, akik példát mutathatnak a megmaradásban: hitben és nemzetben.

Khell Levente

Második helyezett Pál Krisztina temesvári, a harmadik pedig Khell Levente aradi tanító lett. Utóbbi 41. évét tölti a pedagógusi pályán és fáradhatatlan közösségszervező. Terveiről szólva megemlítette, hogy nyugdíjba vonulása után hazaköltözik szülőfalujába, a háromszéki Bereckbe, de tétlenkedni a nyugdíjazása után sem fog. Pataky Lehel Zsolt beszélgetett kettejükkel; hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.