MOL-ösztöndíjat nyertek a Mészár-lányok

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány 526 fiatal sportolót és művészt részesít anyagi támogatásban a 13. MOL Tehetségtámogató program keretében. A támogatási alap több mint 560 ezer lej. 2006 óta, az elmúlt 13 év során, 2186 tehetséges fiatal részesült anyagi támogatásban – olvasható az alapítvány közleményében.

A 13 kiírás során támogatott pályázatok több mint fele első alkalommal nyert: 170 pályázatból 103 a sport, illetve 70 pályázatból 42 a művészet kategóriában. A támogatásban részesülő fiatal művész- és sporttehetségek az utóbbi években kiváló eredményeket értek el hazai és nemzetközi megmérettetéseken.

Az idei kiírásra 465 pályázat érkezett, melyben 1059 fiatal sportoló és művész részére igényeltek támogatást több mint 3,1 millió lej értékben. Az 562 500 lejes támogatási alapból a két szakmai zsűri javaslata alapján 526 tehetséges fiatal részesül, a 282 nyertes pályázat révén. A művészeti zsűri 70 pályázatot javasolt összesen 203 866 lejjel történő támogatásra, a sportban pedig 170 pályázat nyert 218 634 lej összértékű finanszírozást. A 18 év fölötti korcsoportban – amelybe azok a fiatalok kapnak pályázati meghívást, akik nagykorúságuk elérése előtt a program kedvezményezettjei voltak – a 140 ezer lejes támogatási alapból 42 pályázat részesült.

„A MOL Tehetségtámogató program egyszerű és jól meghatározott szabályok alapján működik 13 éve. Mint minden versenyben, itt is fontos a szabályokhoz való alkalmazkodás, melyek betartása sportszerűségről tesz bizonyságot, az ezektől való eltérés pedig – például hiányos dokumentáció, tízezer lej feletti összeg igénylése, határidők túllépése – a pályázat érvénytelenítését vonja maga után” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

A MOL Tehetségtámogató program keretében egy pályázó legtöbb 10 ezer lej támogatást nyerhet a művészeti vagy sporttevékenységével kapcsolatos utazási költségek fedezésére, illetve eszközbeszerzésre. A 13. pályázati kiírás támogatási keretéből 220 ezer lej a sport kategória, 200 ezer lej a művészeti kategória, 140 ezer lej pedig azok rendelkezésére állt, akik az elmúlt években sikeresen pályáztak, de időközben betöltötték 18. életévüket.

Arad megyéből öten nyertek ösztöndíjat, éspedig a sportaerobikos Mészár Alexandra Zsófia Európa-bajnok és húga, Mészár Anna Orsolya, továbbá Filip Magold sakkozó, valamint Adrian Petcu ének és Alexandra Elisabeta Moț grafika kategóriában. A sportösztöndíjak a felkészülésekre, versenyekre és edzőtáborokba való utazásra használható fel.

Mészár Zsófia Alexandra Csiky-díjas diák idén érettségizett a Csiky Gergely Főgimnáziumban

A sportzsűrit Violeta Beclea-Székely, Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes atléta, a Román Olimpiai és Sportbizottság kommunikációs és marketingosztályának igazgatója, a zsűri elnöke, Octavian Amzulescu, a WFK Romániai Karate Szövetség elnöke, Cătălin Becheru, a bukaresti Navi Sport Klub elnöke, Laura Cârlescu Badea, olimpiai- és világbajnok vívó, Ivan Patzaichin, többszörös olimpiai bajnok evezős alkotta.

A Mészár-lányok sikereiről 2014-ben készítettünk riportot, itt találja meg.

A rovatból ajánljuk:

Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármesteri és négy alpolgármesteri tisztséggel rendelkezik Arad megyében a magyar érdekvédelmi szövetség, amely olyan településeken is reménykedik a jelöltje, amelyeken még nem, vagy nagyon rég volt RMDSZ-es polgármester, holott a magyar közösség száma lehetővé tenné.
Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma
Az év elejétől április 10-ig 379 megbetegedést jegyeztek a megyében.
Kisebbségi iskolák román tantárgyolimpiáját rendezik meg a Csiky Gergely Főgimnáziumban
Az 5–12. osztályosok számára szervezett versenyen 19 megye több mint 250 diákjai vesz részt.