Magyar vonatkozású is lesz a zsinagógabeli néprajzi gyűjtemény

Az RMDSZ Arad megyei tanácsosai – Bölöni György és Péró Tamás – is megszavazták november 24-én, a múlt pénteken azt a határozat-tervezetet, amely szerint az aradi zsidó hitközség a Cozia utca 12. szám alatti ortodox zsinagóga épületét (a telekkel együtt) 49 évre ingyenesen használatába adja a megyei tanácsnak – olvasható a megyei RMDSZ-szervezet közleményében. Az épületben (a szükséges felújítást követően) az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Arad Megyei Múzeum hoz létre néprajzi kiállítást.

Az előzetes egyeztetés során Peter Hügel, a múzeum igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett intézmény helyhiánnyal küszködik, szükségük van új részlegekre, ahol a raktárban őrzött múzeumi tárgyakból minél többet megmutathatnak a nagyközönségnek. Biztosította az RMDSZ képviselőit arról, hogy a zsinagóga épületében létrehozandó új kiállítási termekbe a magyar és a többi aradi nemzetiség anyagaiból is válogatnak majd. 

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.