Ki és miért szerelte le a pécskai magyar helységnévtáblát?

A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, Nagy István egykori pécskai alpolgármester jelezte a hétvégén a Facebook-oldalán, hogy a kisváros Nagylak felőli bejáratánál, a 7. számú országúton eltűnt a település magyar nyelvű helységnévtáblája.

Erre reagálva a helyi RMDSZ-szervezet előszöt a pécskai városházához fordult felvilágosításért, de senki nem tudta megmondandi, hogy ki és miért szerelte le a táblát. Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen a szóban forgó útszakasz nem a hivatal kezelésében van. „Ezek után megkerestük az illetékest, az Országos Útügyi Igazgatóság temesvári regionális igazgatóját, aki – úgy tűnt – jóindulatúan viszonyul az ügyhöz. Elsőre kiderült, hogy semmit sem tud a történtekről, de nem tartja lehetetlennek, hogy a cége vette le a táblákat valamilyen okból, ezért pár nap haladékot kért, hogy utána nézzen a dolognak. Várjuk a válaszát” – zárul az RMDSZ közleménye.

Bölöni György Arad megyei tanácsos, a pécskai RMDSZ-szervezet elnöke szerint az útügyi igazgató egyetértett az érdekvédelmi szervezettel abban, hogy – függetlenül attól, hogy ki és milyen okból vette le – a tábláknak a lehető legrövidebb időn belül újra ott kell állniuk Pécska határában.

A 2011-es népzsámlálás adatai szerint Pécska lakossága (a közigazgatásilag hozzá tartozó Óbodroggal, Tornyával és Szederháttal együtt) összesen 11886 fő, ebből 3325-en magyarok, ami az összlakosság 27,97 százalékát jelenti. A város többi kijáratánál fennmaradt a maygar nyelvű helységnévtábla.

A rovatból ajánljuk:

Tisztújítás az Alma Mater Alapítványnál: a cél továbbra is a magyar oktatás felkarolása [AUDIO]
Újabb két évre Kranowszky-Nagy Andreát választották elnöknek. A közgyűlésen a kuratórium tiszteletbeli tagjává választották Sándor Tivadar nyugalmazott arad-gáji római katolikus plébánost, aki mindig is szívügyének tekintette a magyar oktatás támogatását.
Esélyt kell adni, hogy a magyar ember magyar jelöltre szavazhasson [AUDIO]
Péró Tamás megyei ügyvezető elnök az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje.
Veres Attila Csaba: „A várakozás elvesztegetett idő, a célért tenni kell” [AUDIO]
Az üzleti szférából érkezett az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje.
Bognár Levente: a legutóbbi alakuló ülésen korelnök voltam, ez jelent valamit [AUDIO]
Nem vállal újabb képviselői mandátumot a korábbi aradi alpolgármester.
A szokásosnál korábban támadnak a kullancsok az enyhe időjárás miatt
Agyvelőgyulladást, Lyme-kórt és krími-kongói vérzéses lázat okozhat a rovar.