Hazatért Török Zsolt a Himalájáról [VIDEÓ]

Péntek délután tért haza Himalája-expedíciójáról az aradi hegymászó, Török Zsolt és társa, a kolozsvári Vlad Căpușan, akivel október végén meghódították az egyik legnehezebben megközelíthető csúcsot, a Saldim Peak-et. Teljesítményük világra szóló eredmény, hiszen a 6374 méteren lévő csúcsra még nem jutott fel senki előttük.

Török Zsolt 2013-ban egy másik premiernek is részese volt, amikor is az általa vezetett túra volt az első sikeres romániai Nanga Parbat-expedíció. Török Zsolt elmondta, hogy kezdeményezték a nepáli hatóságoknál a Saldim-csúcs nevének megváltoztatását.

A két hegymászót többek között a Digi24 hírtelevízió stábja fogadta a bukaresti reptéren, alább megtekinthető a román nyelvű tévériport:

A rovatból ajánljuk:

Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.
Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma
Az év elejétől április 10-ig 379 megbetegedést jegyeztek a megyében.
Kisebbségi iskolák román tantárgyolimpiáját rendezik meg a Csiky Gergely Főgimnáziumban
Az 5–12. osztályosok számára szervezett versenyen 19 megye több mint 250 diákjai vesz részt.