175 éve született Csiky Gergely [AUDIÓ]

A névadóra emlékeztek péntek délelőtt az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban. A 19. századi prózaíró, aki a papi hivatást adta fel az irodalmi pályáért az arad-hegyaljai Pankotán született, éppen ma 175 évvel ezelőtt. Aradon végezte középiskoláit, majd teológiát tanult, írói munkássága azonban Budapesten teljesedett ki. A magyar realista dráma megteremtőjének nevét az 1989-es rendszerváltás után vette fel az aradi magyar középiskola, az egykori római katolikus gimnázium utódja.

Az ünnepségen kiosztották az idei Csiky-díjakat is az arra méltó diákoknak.

Zsámbók Emese Mészár Zsófia és Back Annamária a Csiky-díjasok 

Az iskola első emeleti folyosójának falán emléktáblát avattak Berthe Nándor néhai irodalomtanárnak és igazgatónak.

Ujj János volt és Muntean Tibor jelenlegi igazgató leplezte le az emléktáblát

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását az iskolában tartott Csiky-napról, amely a Temesvári Rádió számára készült:

Audió

A rovatból ajánljuk:

„Krisztus szeretete sürget minket” – aranymisés Reinholz András máriaradnai plébános [AUDIO]
Templomfelújítás, szociális konyha létrehozása, óvodaépítés, a Caritas megszervezése fűződik a nevéhez.
Figyelmeztet a vízügy: se itatásra, se öntözésre ne használják a Maros vizét
A parajdi bányakatasztrófa nyomán megemelkedett a folyó sótartalma.
Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei
A kedvezmény célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a közösségi biciklikölcsönzést.
Ujj Ágnes: engem a Százszorszép Gyermekszínpad éltet! [AUDIO]
Huszonhat évvel ezelőtt alapította a diákszínjátszó kört a nyugalmazott aradi magyartanár.
Halakat telepítettek a Marosba, csakhogy jön a sószennyezés a Kis-Küküllőről
A román hatóságok a magyar felet is értesítik, péntek este érheti el Nagylaknál a román–magyar határt.
Három helyszínen szerveznek nyári iskolát a vakációban
Vakációs foglalkozások június 30. és július 11. között minden hétköznap reggel 8-tól 13 óráig.