Újabb tervek a reptér „felélesztésére"

Négyszáz légitársaságnál kopogtatnak az aradi reptér fenntartói.

Az Arad Megyei Tanács alelnöke, Claudia Boghicevici közleményben jelentette be, hogy négyszáz légitársaságot keresnek meg, hogy az aradi repülőtérre csábítsák őket. A megyei tanács mint fenntartó felújíttatta az aradi reptér egyik utasterminálját, a létesítmény fekvése és megközelítése kedvező, hiszen közvetlenül a Nagylak–Arad autópálya szomszédságában található, Budapesttől 250, Belgrádtól 300 kilométerre, de a korábbi rossz menedzsment és a temesvári nemzetközi reptér konkurenciája odáig vezetett, hogy már a Cargo-terminál is nagyrészt kihasználatlan. Tavaly beharangozták a Join Airlines érkezését, de ez is dugába dőlt, jelenleg pedig csak két kisebb utazási ügynökség érdeklődik, hogy charter-járatokat indítanának a nyáron Aradról Törökországba, ahova viszont a rendszeressé vált terrortámadások miatt egyre kevesebben utaznának.

A rovatból ajánljuk:

Tavaszi vásár – kettő az egyben az Expón
A kertrendezéstől kezdve az újgenerációs épületgépészeti megoldásokon át a kézműves termékekig mindet megtalálnak majd az érdeklődők.
Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.