Nem marad távfűtés nélkül Arad

Az iskolákat, óvodákat és kórházakat érzékenyen érintette volna a gázcsapok elzárása.

Nem maradnak távfűtés nélkül Aradon a fogyasztók, mivel sikerült megegyezni a városháza és a hőerőmű (CET) vezetőinek a gázszolgáltató vállalattal a fizetés átütemezéséről. A háromoldalú tárgyalásra Bukarestben, az Energetikai Minisztérium és a Romgaz vállalat illetékeseinek közvetítésével került sor kedden, és a megbeszéléseknek az volt a tétje, hogy a gáztüzelésre átállt aradi hőerőműnél ne zárják el a csapokat feburár 13-tól kezdődően.

A múlt héten ugyanis a szolgáltató C-Gaz Energie vállalat felszólította a CET vezetőségét – és a főrészvényes polgármesteri hivatalt –, hogy 8,5 millió lejt fizessenek ki előre egyfajta letétként, ellenkező esetben leállítja a gázszolgáltatását. Hozzátartozik ehhez, hogy a CETnél „normálissá” vált a beszállítóknak való tartozás és adóssághalmozás, vélhetően ezért kért garanciát a gázsszállító. A bejelentés riadalmat keltett Aradon, mind a prefektúrán, mind a városházán válságstábot hívtak össze, s míg a kormány helyi megbízottja az elöljáróságra hárította a felelősséget – mondván, hogy az önkormányzatnak fizetnie kell –, Gheorghe Falcă liberális párti polgármester a szociáldemokrata kormányt okolta, mert szerinte a központi költségvetésből elenyésző összeggel szubvencionálják az – amúgy veszteséges – aradi távhőelőállítást.

Az eddigi eredmény az, hogy egyelőre marad a távfűtés. Becslések szerint már csak mintegy 30 ezer háztartás kapja a CET-től a hőenergiát, a lakások többéseg saját hőközponttal vagy alternatív hőenergia-forrással rendelkezik már, de a közintézményeket – különösképpen az iskolákat, óvodákat és kórházakat – érzékenyen érintette volna a gázcsapok elzárása. Mindenester, a keddi tárgyalást követően a felek szerdán is asztalhoz ülnek, immár Aradon.

A rovatból ajánljuk:

Tavaszi vásár – kettő az egyben az Expón
A kertrendezéstől kezdve az újgenerációs épületgépészeti megoldásokon át a kézműves termékekig mindet megtalálnak majd az érdeklődők.
Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.