Mézvásár az Expón

Ötödik alkalommal rendezik meg a vásárral egybeközött méhészeti szakkiállítást az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara február 23-án és 24-én az Expo kiállítási központban.

Az A(r)picultura elnevezésű rendezvényre több mint ötven kiállítót várnak, akik a méhészkedéssel és a mézkészítéssel kapcsolatos eszközöket, kellékeket mutatják be, de ezzel egy időben szakmai konferenciákat is tartanak, amelyeken a technológiákról és az állami támogatások különböző formáiról is hasznos dolgokat tudhatnak meg az érintettek.

A vásár szombaton 9 és 18, vasárnap 9 és 16 óra között látogatható.

Archív felvétel

 

A rovatból ajánljuk:

Tavaszi vásár – kettő az egyben az Expón
A kertrendezéstől kezdve az újgenerációs épületgépészeti megoldásokon át a kézműves termékekig mindet megtalálnak majd az érdeklődők.
Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.