Megszavazták a megye költségvetését

Az Arad Megyei Tanács csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadták Arad megyei 2017-es költségvetését.

Idén a bevételi oldalon 248 millió 568 ezer lej szerepel, a kiadási tétel pedig 277 millió 33 ezer lej. A közel 30 millió lejes hiányt Iustin Cionca tanácselnök azzal magyarázta, hogy a kormány által életbe léptetett közalkalmazotti béremelés nem rendelkezik arról, hogy a megyei és helyi önkormányzatok honnan teretmsék elő a plusz pénzt, emellett a szociális ellátásra szükséges összegnek is mintegy 40 százalékát biztosítják csak a központi költségvetésből.

Beruházásokra a büdzsé 22 százalékát különítették el: valamivel több mint 60 millió lejt, ebből 4,4 millió a megyei kórházra szánt összeg, útjavításra és karbantartásra saját pénzből 36 millió lejt szánnak (300 km megyei utat tervez felújítani a megyei tanács a meglévő 1200 kilométerből, de ehhez külső forrásokat, pályázati pénzeket is szeretne bevonni).

A kulturális, ifjúsági és sportegyesületek rendezvényei megpályázható vissza nem térítendő támogatások összértéke mintegy 800 ezer lej.

A rovatból ajánljuk:

Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.
Hétvégi mézvásár az Expón
Ugyanott halász-vadász kiállítás is tart még.