Megemelték az üzemanyag jövedéki adóját

Szeptember közepétől két lépcsőben emelkedik az üzemanyagra kivetett jövedéki adó a kormány szerdai döntése alapján.

Szeptember 15-től literenként 16 banival, október elsejétől pedig ugyanennyivel fog nőni a jövedéki adó, így lényegében literenkénti 32 banis emelkedésről van szó. A kormány közölte, azért döntöttek a lépcsőzetes növelés mellett, hogy az intézkedés ne okozzon sokkhatást a piacon, és a fogyasztás ne essen vissza. A hatóságok arra számítanak, hogy a jövedéki adó emelése nem fogja befolyásolni jelentősen az üzemanyag árát. A kormány közleménye szerint az üzemanyag árában az adók és illetékek aránya Romániában az uniós átlag alattiak, ezért volt indokolt a növelés.

Az üzemanyag jövedéki adója az idén csökkent, miután hatályon kívül helyezték a Ponta-kormány által 2014-ben bevezetett literenkénti 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adót. A tavalyi év végi parlamenti választások után hivatalba lépett szociálliberális kormány nem akarta eltörölni a többletadót, de mivel az idei évre csúszott az új kabinet hivatalba iktatása, már nem tudták megakadályozni a hatályon kívül helyezését. A mostani növekedéssel a jövedéki adó lényegében ugyanakkora lesz, mint tavaly.

A kormány a szerdai ülésén arról is határozott, hogy októbertől fakultatív módon, január elsejétől viszont kötelezően minden cég külön számlára kell fizesse az áfát, és arról a számláról csak az adóhatóság engedélyével vonhat vissza pénzt. A döntést bírálta a versenyszféra, mert szerinte a kis- és közepes vállalatoknak készpénzhiányt okozhat ez a lépés. A kormány az adócsalás visszaszorításának szükségességével magyarázta az áfás számla bevezetését.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.
Hétvégi mézvásár az Expón
Ugyanott halász-vadász kiállítás is tart még.