Már fizethetők a helyi adók és illetékek

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint január 9-től, csütörtöktől fizethetők Aradon a 2020-as helyi adók és illetékek.

Aki március 31-ig egy összegben befizeti az egész évi adót, az eddigi 5 százalékos kedvezmény helyett 10 százalékos kedvezményt kap, ráadásul a jóváírás nemcsak az ingatlanokra, hanem a gépjárművekre is érvényes a közlemény szerint.

Az adók mértéke tavaly óta nem emelkedett, viszont az infláció mértékével igazították.

Az adók és illetékek a polgármesteri hivatal pénztáraiban (a Vörösökörnél, a Csanádi-palotában, a Fortuna-piacon működő kirendeltségekben), a postahivatalokban és on-line is befizethetők.

Az első félévi adófizetési határidő március 31., a második félév határideje szeptember 30.

A rovatból ajánljuk:

Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.
Hétvégi mézvásár az Expón
Ugyanott halász-vadász kiállítás is tart még.