Készül az adósok „szégyenlistája”

Az adóhatóság ezentúl nyilvánosságra hozza a magán- és jogi személyek nevét, akik tartoznak az államnak – olvasható abban a határozatban, amely csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A magánszemélyek közül azok kerülnek fel a listára, akiknek 100 lejnél nagyobb tartozásuk van az állammal szemben. Az egyéni vállalkozóknál ez az összeg 500 lej, míg a jogi személyeknél 1000 lejes és 1500 lejes határt állapítottak meg annak függvényében, hogy közepes vagy nagy adófizetőről van szó.

Az adóhatóság először áprilisban hozza nyilvánosságra a neveket, az akkori listák a március végi állapotot fogják tükrözni. Adrian Benta adótanácsadó a Mediafax hírügynökségnek elmondta, Romániában az adóhatóság először hozza nyilvánosságra magánszemélyek állammal szembeni tartozását. A hírügynökség úgy tudja, hogy az intézkedéssel főként a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyeket akarják ösztönözni, hogy mielőbb fizessék ki adótartozásaikat.

Az elmúlt két évben szigorították az adócsalással szembeni fellépést, több intézkedés született a gazdaság kifehérítésére. Tavaly a román államháztartási bevételek mintegy 8 százalékkal nőttek, az áfából származó bevételek 12 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.
Hétvégi mézvásár az Expón
Ugyanott halász-vadász kiállítás is tart még.