Ingyen malacok a mangalica- és a báznai-tenyésztőknek

A tenyésztőknek szerződést kell kötniük valamely húsfeldolgozóval, s ennek értelmében a legkevesebb 130 kilósra hizlalt mangalica és báznai sertésállomány felét előre meghatározott áron át kell adniuk nekik.

Minimum két, maximum tíz ingyen malacot ad a kormány azoknak az állattenyésztőknek, akik bizonyos feltételek mellett vállalják a mangalica és a báznai sertésfajták hizlalását.

A csekély összegű támogatási programba sertéstenyésztők és húsfeldolgozók egyaránt beiratkozhatnak a kormányhatározat hatályba lépésétől számított 90 napon belül. Az erre vonatkozó kérvényeket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon adhatják le. Az állami támogatást három évig tervezi működtetni a kormány, erre az évre 4,6 millió lejt különítettek el erre a célra.

A tenyésztőknek szerződést kell kötniük valamely húsfeldolgozóval, s ennek értelmében a legkevesebb 130 kilósra hizlalt mangalica és báznai sertésállomány felét előre meghatározott áron át kell adniuk nekik.

A kormány azért döntött az állami támogatás biztosításáról, mert jelenleg kicsi a romániai mangalica és a báznai állomány, a tenyésztők többsége lemondott erről a két fajtáról, és szeretnék gyarapítani a számukat.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.
Hétvégi mézvásár az Expón
Ugyanott halász-vadász kiállítás is tart még.