Arad–Körösbökény útfelújítás: a tervet tervezik

2017. december 28.
A megyeházán csütörtökön aláírták azt a szerződést, amely az Arad–Világos–Pankota–Körösbökény megyei rangú út felújításának műszaki tervéről szól. A megbízást a kolozsvári Starcom Exim vállalat nyerte el a közbeszerzési eljáráson.
<em>Hír szerkesztése</em> Arad–Körösbökény útfelújítás: a tervet tervezik

A valamivel több mint 61 kilométer hosszú, és a megyei tanács vezetősége szerint közel 220 ezer Arad megyei lakost kiszolgáló műút teljes átépítése majdnem 142 millió euróba fog kerülni, amiből az önkormányzat önrésze mintegy négymilliót tesz ki (a többit a Regionális Operatív Progmraban elnyert kormánytámogatásból fedezik). Az említett útszakasz – több más hegyvidéki útvonallal együtt – mostohagyermeke volt útügynek és a korábbi megyei vezetőségnek: hol az országos, hol a regionális útügyi vállalat, hol a megyei tanács kezelésébe tartozott, de mivel igazán sosem volt gazdája, csak foltozgatásra futotta a ráfordításból, miközben a megnövekedett teher- és személygépkocsi-forgalom miatt a hepehupás út baleset- és életveszélyessé vált.

Ez a megbízás egyelőre a műszaki tervek elkészítéséről szól, a konkrét útfelújításnak várhatóan 2018 végén fognak neki – hívta fel a figyelmet Sergiu Bîlcea, a megyei tanács alelnöke.

Az önkormányzat vezetői emlékeztettek arra, hogy 2017-ben nagy hangsúlyt fektettek a megyei útügyi infrastruktúra fejlesztésére, és eddig mintegy 245 km-nyi út felújításának finanszírozására sikerült pályázatokat nyerni a határon átnyúló európai uniós, illetve a hazai vidék- és infrastruktúra-fejlesztési programokban – a kivitelezés ugyancsak jövőre kezdődik.

További hírek

Hír beküldése
A 2,4-es erősségű mozgás nem okozott károkat.
Hír beküldése
A hónap végétől látható az Ambrus Attila sztorijából készült film Romániában.
<em>Hír szerkesztése</em> A PSD jelöltje kapott kormányalakítási megbízást
Viorica Dăncilă lehet az első női miniszterelnöke Romániának, ha a parlament megszavazza majd a kormánynévsort. Klaus Iohannis államfő szerdán az eddig is kormányzó PSD–ALDE szociálliberális koalíció által javasolt EP-képviselőt bízta meg kormányalakítással, a lemondott Mihai Tudose helyett.
<em>Hír szerkesztése</em> Ismét fennakadást okozott az esővíz
Az árkok és kanálisok nem bírták elnyelni a nagy mennyiségű csapadékot.
<em>Hír szerkesztése</em> Húsz éve „világít” [AUDIÓ]
Decemberben jubilált az aradi kulturális szemle.
<em>Hír szerkesztése</em> Kölcsey-díjátadó és Arany-balladák
Január 25-én a Bábszínházban.
<em>Hír szerkesztése</em> Khell Levente harmadik a „hétköznapi hősök” versenyén
A Nőileg magazin hirdette meg a Mutass jó példát! programot.
Pécskán két bált is rendeznek.
Hír beküldése
Benyújtotta lemondását Mihai Tudose miniszterelnök, miután pártja, a PSD megvonta tőle politikai támogatását. Klaus Iohannis államfő a helyére Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő kormányfőnek. A szocdemek Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt jelölik a posztra; közben történelmi mélypontra zuhant a lej.
Az Eurotrans Alapítvány által szolgáltatásai ingyenesek.