Átment a városi költségvetés

Az Aradi Helyi Tanács pénteki ülésén a Nemzeti Liberális Párt és RMDSZ alkotta többségi koalíció elfogadta a megyeszékhely idei költségvetését.

Bognár Levente alpolgármester az ülés után az Aradi Híreknek elmondta, hogy a tavalyinál kisebb keretek között gazdálkodhatnak, de a magyar közösségnek sikerült költségvetési támogatást belefoglalni a büdzsébe a közösségi rendezvényekre és a fontosabb intézményeknek. „Lesz pénz a Csiky Gergely Főgimnázium régi épületszárnyának a felújítására, tudtunk elkülöníteni pénzt ösztöndíjakra, a kamaraszínház számára előirányzott költségvetési támogatást is megszavazták, és a hagyományos tömegrendezvényeinket is megtarthatjuk: a magyar majálist vagy az Aradi Magyar Napokat” – sorolta Bognár Levente.

A Román–magyar megbékélés parkjának bővítésének költségeit és a magyar egyházak arányos támogatását is belefoglalták a büdzsébe. Az RMDSZ-es alpolgármester kiemelte: a Kultúrpalota renoválásának efejezése után az intézmény környékén szobrot állítanak Arad néhai neves építészének és tervezőjének, Szántay Lajosnak.

A rovatból ajánljuk:

Tavaszi vásár – kettő az egyben az Expón
A kertrendezéstől kezdve az újgenerációs épületgépészeti megoldásokon át a kézműves termékekig mindet megtalálnak majd az érdeklődők.
Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.