Aradon Románia legnagyobb sütőipari vására

Március 28. és 30. között szervezik meg az idei GastroPan kiállítást, amelyen a nemzetközi sütőipari, cukrászati, gasztronómiai és vendéglátóipari megoldások és technológiák szakemberei, vállalkozói találkoznak. A rendezvénynek ezúttal Arad ad otthont, ahová több száz beszállító érkezik a világ minden részéről, hogy találkozzon a több ezer szakmabeli látogatóval. A XI. GastroPan kiállítás három napja alatt megrendezik a már hagyományos versenyeket is, amelyeken megválasztják az Év kenyerét és az Év tortáját.

A tavalyi kiállításra 21 811 látogató érkezett, hogy találkozzon a 152 kiállítóval, akik 25 országból hozták el technológiáikat, alapanyagaikat és a legújabb nemzetközi trendeket.

Délkelet-Európa legnagyobb szakmai kiállítása Romániában

A 2009 óta minden évben megrendezett GastroPanon lemérhető, hogy a romániai piac számos üzleti ágazatban fejlődést mutat, ezek közül a legdinamikusabban növekvő ágazatok a cukrász, sütő- és vendéglátóipar – olvasható a szervezők sajtóközleményében. Az európai uniós pályázatok támogatásával számos új pékség, cukrászda, szálloda és más vendéglátói egység nyílt az ország minden területén, amelyek érdeklődve várják az új, innovatív megoldások kínálatát.

Ennek köszönhetően az ország piaca a nemzetközi beszállító cégek célkeresztjébe került, amelyeknek a GastroPan kiállításon lehetőségük van bemutatkozni a romániai szakmai közönségnek, személyesen találkozni a helyi vállalkozások vezetőivel, kapcsolatokat építeni és megismerni a piaci potenciált. A GastroPan kiállítás az egyetlen szakmai esemény, ahol a romániai szakmai kereslet találkozik a kínálattal egy B2B típusú szakmai vásáron, így ez kiváló lehetőségnek bizonyul a terjeszkedni kívánó nemzetközi cégeknek, hogy elinduljanak a romániai piacon. A 11 éve folyamatosan fejlődő kiállítást most már Délkelet-Európa legnagyobb szakmai kiállításaként ismerik.

GastroPan 2019 – az év eseménye a sütőipar, a cukrászat és a vendéglátóipar számára

2019. március 28. és 30. között az aradi Expo kiállítási központban látványos kulináris show-műsorok, élő bemutatók, utolsó generációs megoldások és technológiák, nemzetközi irányzatok és egyedi ajánlatok várják a látogatókat a legfontosabb sütőipari, cukrászati, vendéglátóipari, gasztronómiai, száraztésztagyártói, malomipari, kávé-, fagylalt- vagy csokoládékészítési beszállítók részéről. A kiállításon minden évben jelen vannak a romániai és nemzetközi szakmai szervezetek képviselői, beleértve a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületét, a Magyar Pékszövetséget, a Német Pékszövetséget és a Pékek és Cukrászok Világszövetségét (UIBC) is.

A kiállítani szándékozók az info@gastropan.ro e-mail címen vagy a +40/266/219–392-es és a +40/733/313–041-es telefonszámokon vehetik fel a kapcsolatot a szervezőkkel. Honlap: www.gastropan.ro

A rovatból ajánljuk:

Tavaszi vásár – kettő az egyben az Expón
A kertrendezéstől kezdve az újgenerációs épületgépészeti megoldásokon át a kézműves termékekig mindet megtalálnak majd az érdeklődők.
Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.