Eszeveszetten száguldott egy aradi sofőr az autópályán

A múlt héten 39-en lépték túl legalább 50-nel a megengedett sebességhatárt a romániai autópályákon.

Nem valószínű, hogy ismeri a Neoton Família 220 felett című slágerét az a 48 éves aradi illetőségű férfi, akit a múlt héten „kapcsoltak le” gyorshajtásért, de tény, hogy 223 kilométeres óránkénti sebességgel mérte be a radar az A1-es autópálya Bukarest és Râmnicu Vâlcea közötti szakaszán. A gépkocsivezetőt több mint 1300 lejre bírságolták, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát is.

Az eszevezett száguldozás még október 27-én történt, de az Országos Rendőr-főkapitányság most számolt be közleményben az autópályákon a múlt héten történt kihágásokról.

Hétfőtől vasárnapig egyébként 44 gépjárművezetőt értek tetten gyorshajtáson, közülük 39-en legalább 50 km/h-s sebességgel lépték túl a megengedett sebességhatárt, öten pedig 200-nál is többel mentek. A rekordot a már említett aradi férfi 223 km-es óránkénti sebessége jelentette.

Négy sofőrt iattas vezetésért, kettőt pedig felfüggesztett jogosítvánnyal, vagy jogosítvány nélküli vezetés miatt állítottak elő.

A rovatból ajánljuk:

Két járműbe rejtőzve próbált meg kijutni az országból Nagylaknál 16 bevándorló
Egy román és egy bolgár sofőr jelentkezett ellenőrzésre Romániában, illetve Bulgáriában bejegyzett járművével, amelyeket tüzetesen átvizsgálva a határrendészek összesen 16 potyautasra bukkantak a szállított áru között.
Tömegbalesetet okozott egy 74 éves autóvezető, aki belehalt a sérüléseibe
Egy jobbkanyarban a kisautó átsodródott a szemközti sávba.