Audio

Az április 8-án befejeződött beiratkozás során alig több mint száz magyar előkészítő osztályos kisdiákot írattak be a szüleik a 2019–2020-as tanvére.
A termelők attól tartanak, hogy importból pótolják majd a nagyfelvásárlók a hiányt, ezért ők a keveset is alacsony áron kell majd eladják.
Az erdélyi magyar líra kiemelkedő alakjának költeményeit sokáig tiltotta a diktatúra.
A kulturális csereprogram már kilenc évre nyúlik vissza.
A múlt hét második felében rendezték meg Aradon a 11. GastroPan nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállítást.
Március 28. és 30. között az aradi Expo kiállítási központban rendezik meg a szervezők által Délkelet-Európa legnagyobb pék- és cukrászipari szakkiállítását, a GastroPant.
Olyan helységekbe is visznek szórakoztató programokat, ahová csak ritkán jut el színház.
Kölcsey-termet avattak szerda délután az Arad Megyei Könyvtárban.
Több mint 170 gyerek gyalogolt Ópálostól Világosig.
1848-ban a magyar nép azt hitte, hogy ismét kézbe veheti a saját sorsát, maga építheti fel az országát, de a birodalmak összefogtak ellenünk, és megfosztották legszebb álmainkat – mondta a Szabadság-szobornál tartott ünnepi beszédében Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az 1848 – 1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulóján.
1848. március 15., Arad üzenete: meg akarunk maradni, magyar életet akarunk élni szülőföldünkön és nem engedünk a jogainkból – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes Aradon az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett pénteki megemlékezésen.
A falra került alkotások – egy-két kivételtől eltekintve – az aradi Kultúrpalota 1913-as megnyitására kapott, a budapesti Országos Szépművészeti Múzeum részéről letétbe helyezett, több mint száz darabos gyűjteményből valók.